Kovács Dániel Attila   Kovács Dániel Attila az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási témája a szelf és az önismeret az antik filozófiában, különös tekintettel az újplatonizmusra.           Kovács Dániel Attila kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:   Önismeret…

Püsök Imola   Püsök Imola a Pécsi Tudományegyetem harmadéves doktorandusza, az Interdiszciplináris Doktori Iskola néprajz és kulturális antropológiai tanulmányok programjában. Doktori kutatását az erdélyi Verespatakon végzi, ahol a táj és ember viszonyát vizsgálja, valamint a posztindusztriális…

Az ELTE járványügyi protokolljának betartásával és fél év szünet után végre elindul a PBA szabadegyetem programsorozata! - Legtöbb előadásunkat online is meg lehet majd nézni; - Aki személyesen kíván részt venni, annak kötelező a maszkviselés, a kézfertőtlenítés és az előzetes regisztráció az…

Tabi Norbert   1990-ben születtem Budapesten. Az ELTE történelem alapszaka után a Corvinus Egyetem politikatudomány mesterképzésén és az ELTE történelem mesterképzésének modernkori magyar történelem szakirányán szereztem diplomát. Alapszakos szakdolgozatomat a magyar futball és a politika…

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS   Új jelentkezési határidő: 2020. 01. 31. Kurzustartási lehetőség a Pesti Bölcsész Akadémián (2019/2020. tavaszi félév)   Kedves doktorandusz és doktorjelölt hallgatótársunk! Pályázati felhívásunk a Pesti Bölcsész Akadémia 2019/2020-as tanév tavaszi félévének…

Kolonics Tünde   Kolonics Tünde vagyok. 2013-ban nyertem felvételt az ELTE - BTK Művelődéstörténet/Történelemtudományok Doktori Iskolába. Kutatási témám: A hazai XX.századi plakátok elemző bemutatása.                   Kolonics Tünde előadása a Pesti Bölcsész Akadémián:   Hazai…

Pesti Bölcsész Akadémia 2019/2020. őszi szemeszter Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 3.   2019. október 16. szerda 18.00 Lehetséges-e fizika filozófia nélkül? I. Egy egyszerű műszaki berendezés működésének magyarázata, ami filozófiai problémákat vet fel – Dr. Fazekas András…

Ladányi Gábor   Ladányi Gábor 2008 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója. A történelem alapszak elvégzése után a Visegrádi Országok Története programon szerezett mesterszakos diplomát, majd felvételt nyert a Történelemtudományi Doktori Iskola Modernkori Magyarország Doktori…

süti beállítások módosítása