Főszervezők

 

Bársony Márton

(2012-2017) 

barsony.jpgTörténelem és esztétika szakon végeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A Filozófiatudományi Doktori Iskola hallgatója vagyok Esztétika programon, és az Összehasonlító irodalomtudomány program doktorjelöltje az Irodalomtudományi Doktori Iskolában. Kutatási és érdeklődési területem ehhez méltóan igen széles skálán mozog, többek között nevetésfilozófiával, Bahtyin karneváli kultúrájával, Shakespeare-rel és drámairodalommal általában (disszertációs kutatómunkám nagy részét ehhez az amerikai Yale-en végeztem), burleszk filmművészettel, az „unheimlich” fogalmával, őrület teóriákkal, a bohóc jelenséggel és a bolondsággal, mint transzgresszióval, Foucault-val, Deleuze-zel foglalkozom. Rendkívül büszke vagyok rá, hogy a Pesti Bölcsész Akadémia alapítójának nevezhetem magam.

 

Vásári Melinda

(2012-2017) 

arckep.jpg

Jelenleg az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport munkatársa vagyok. Magyar nyelv és irodalom, történelem és összehasonlító irodalomtudomány szakon végeztem az ELTE BTK-n. Témám a hangulat: a szövegek érzékekre ható, jelenlétélményt kiváltó és az értelmezést befolyásáló hatásait vizsgálom a XX. századi és a kortárs magyar prózában. Eddig kiemelten Ottlik Géza, Mészöly Miklós és Nádas Péter műveivel foglalkoztam. Emellett tanítok, fordítok, szerkesztek, kritikákat írok és a Pesti Bölcsész Akadémia alapító-szervezője vagyok.

 

 

 

Pataky Adrienn

(2013-2018) 

cv_kicsi.pngMagyar nyelv és irodalom, összehasonlító irodalomtudomány, tanári és drámapedagógia szakokon diplomáztam Budapesten és Győrben. 2012 és 2015 között az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója voltam, ott szereztem meg PhD fokozatomat 2018-ban. Elsősorban huszadik századi és kortárs magyar költészettel foglalkozom, utóbbival például a Balassi Intézet oktatójaként. Disszertációmat a szonettről írtam. Ezenkívül könyveket szerkesztek, kritikákat írok, az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport tagja vagyok. Első tanulmánykötetem 2016-ban jelent meg Szabad kötöttség. Szonettekről és politikai líráról a '45 utáni magyar irodalomból címmel. A Pesti Bölcsész Akadémia egyik főszervezője vagyok annak első féléve óta.

 

 

László Laura

(2018-)

laura_laszlo_pba.jpg

Az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola doktorandusza vagyok, 2015-ben diplomáztam az ELTE esztétika szakán. Érdeklődésem – minorosként, honoráciorként vagy „szabadegyetemistaként” – gyakran sodort a művészettörténet, az olasz és a filozófia tanszékek felé is, erasmusosként a svédországi Lund Egyetemre. Foglalkoztatott többek mellett az angol gótikus rémirodalom s annak hatása a német expresszionizmusra – középpontban a burke-i fenséges-fogalommal –, izgalmasnak találom a doppelgänger-jelenség modern olasz áthagyományozódását, szintén olasz vonatkozásban vizsgáltam bizonyos posztmodern szövegek térbeli, képi jellegét, kitekintve a hypertextre is – a jelen időszakban leginkább a „narratív térképeknek” szegődöm nyomába. Írok, szervezek, fordítok, vezetem egy sakk szakfolyóirat NB I-es rovatát.

 

 

 

 

 

A tematikus szekciók szervezői és moderátorai

 

Irodalomtudományi Doktori Iskola

 

Pintér Dóra

(2019 - )

 

dora.jpg

 Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza vagyok. Kutatásom az intimitás léttapasztalatának kortárs irodalmi reprezentációit vizsgálja fenomenológiai nézőpontot érvényesítve. Igyekszem mindenben részt venni, mert szeretem, amit csinálok. A tudományon kívüli életemben rajongok az építészetért, szabadidőmben festek is.

 

 

 

Szemes Botond

(2018-2019) 

 

bobob.jpg

Szemes Botond az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Tág kutatási területe a 20. század második felének magyar prózatörténete; valamint a modernitás médiatörténete, elsősorban az általános digitalizáció kultúratudományos vizsgálata és a digitális bölcsészet. Kutatói tevékenysége mellett filmes és színházi produkciók létrehozásában vesz részt.

 

 

 

 

 

 

 

Tinkó Máté

(2016-2018) 


1610770_817720614919029_4743509343680082983_n.jpg2015 szeptembere óta az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola 1945 utáni magyar irodalom programjában vagyok ösztöndíjas doktorandusz hallgató. Fő kutatási területem Galgóczi Erzsébet életműve. 2011-től publikálok kritikákat és szépírásokat országos folyóiratokban, 2012-től a FÉLonline.hu prózarovatát szerkesztem. 2014-ben jelent meg első verseskötetem Amíg a dolgok rendeződnek címmel a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában. Ugyanitt 2016-tól Gál Somával sorozatszerkesztői feladatokat látok el. A Pesti Bölcsész Akadémián az irodalmi témájú előadások moderálása a feladatom.

 

Konkoly Dániel

(2015-2016) 

konkoly.jpg

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának elsőéves hallgatója vagyok az Általános irodalom- és kultúratudományi programon. Kutatási területem a hang kultúrtörténetének applikálhatósága a líraértelmezésben, de foglalkoztat még a római irodalom is, különösképpen Ovidius Metamorphoses című műve.

 

 

 

 

Gorove Eszter

(2014-2015) 

gorove.jpgAz Irodalomtudományi Doktori Iskola Általános irodalom- és kultúratudomány doktori program harmadéves hallgatója vagyok. Disszertációmban a líra és az önéletrajz metszéspontjait vizsgálom XX. – XXI. századi magyar költők műveiben, elsősorban Szabó Lőrinc, Oravecz Imre és Borbély Szilárd költészetében. 2008 óta részt veszek az MTA-ELTE Hálózati Kritikai Kiadás forrásgyűjtő munkálataiban, 2012 óta írok rendszeresen kritikákat. A Pesti Bölcsész Akadémia keretében az irodalmi témájú előadások szervezésében és lebonyolításában működtem közre. 

 

 

Nyelvtudományi Doktori Iskola

 

Hamsovszki Júlia

(2019 - ) 


julcsi.jpeg

A Nyelvtudományi Doktori Iskola Szláv Nyelvtudományi Doktori Program hallgatója vagyok. Kutatási és érdeklődési területem a kognitív nyelvészet, a világ nyelvi képe, a szemantika, a reáliák és frazeologizmusok fordíthatósága, a kétnyelvűség és a nyelvtanulási stratégiák. 2016-ban végeztem lengyel nyelv és irodalom mesterképzésen az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Később Moszkvában orosz nyelvtanári, ezt követően a BME-n szakfordítói diplomát is szereztem. Jelenleg is ilyen témákkal foglalkozom: fordítok, tolmácsolok és nyelvet tanítok. A kíváncsiság és az önfejlesztés megtapasztalása visz egyre tovább az életben. A Pesti Bölcsész Akadémián a nyelvészeti előadások szervezésében segédkezem.

 

 

 

Bácsi Enikő

(2016-2019)

kep_1.jpg

Az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Magyar Nyelvészet programjának hallgatója vagyok. 2015-ben az ELTE magyar nyelv és irodalom szakán, 2012-ben az ELTE magyar és német szakán diplomáztam, továbbá 2012-ben idegenvezetőként végeztem az EFEB Felnőttoktatási Központnál. Disszertációm témája a 16–18. századi misszilisekben előforduló kérések nyelvi megformálása. 2009 óta több nyelvészeti kutatásban veszek részt, valamint konferenciák szervezésében és lebonyolításában segítek. Jelenleg az ELTE Biblia Mediaevalis Hungarica Csoport tagjaként egy párhuzamos bibliafordításokból építendő internetes adatbázis létrehozásában működöm közre. A Pesti Bölcsész Akadémián a nyelvészeti előadások szervezésében segédkezem.

 

Páji Gréta

(2015-2016) 

palyi.jpg

Az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájának harmadéves hallgatója a magyar nyelvészet program névtan alprogramján. Kutatási területe Kosztolányi Dezső írói névadása. 2010 óta vesz részt az MTA-ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport kritikai kiadássorozatával párhuzamosan készülő bibliográfiai kiadványok forrásgyűjtő munkálataiban. 2012 óta ír szépirodalmi tárgyú kritikákat. A Pesti Bölcsész Akadémia szervezőjeként a nyelvészeti témájú előadások szervezésében és lebonyolításában vesz részt.

 

 

 

 

Kocsis Zsuzsanna

(2014-2016) 

kocsis_zs.jpg

Az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskolájának harmadéves hallgatója vagyok a Magyar nyelvészet program, Nyelvtörténet alprogramján. Főbb kutatási területeim a dialektológia és a nyelvtörténet. Disszertációmat a XVI. századi misszilisek nyelvi sajátosságaiból írom. 2007 óta veszek részt különböző nyelvészeti kutatásokban. Az elmúlt években lehetőségem adódott olyan nagyszabású projektekben is részt venni, mint az Új magyar nyelvjárási atlasz munkálatai, az Apor-kódex kiadása, illetve az MTA Nyelvtudományi Intézetének középmagyar korpuszépítése. Jelenleg egy dialektometriai kutatócsoport tagja vagyok. A Pesti Bölcsész Akadémián a nyelvészeti előadások szervezésében segítek.

 

 

 

 

 

Történelemtudományi Doktori Iskola

 

Gyönki Viktória

(2019 - )

viktoria.jpg

A Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem, majd doktori tanulmányaimat az ELTE-n kezdtem meg a Történelemtudományi Doktori Iskolában. Több évig éltem, tanultam és kutattam Reykjavíkban (University of Iceland, Árni Magnússon Institute), Osloban (University of Oslo) és Bergenben (University of Bergen). Számos  magyar és nemzetközi konferencián adtam elő, meghívott előadóként pedig a Katowice-i Egyetemen is megfordultam. Fő érdeklődési területem a középkori Skandinávia, ezen belül is a saga-irodalom, a középkori izlandi és norvég törvények, a társadalomból való kitaszítás.Hasonlóan a PBA-hoz, ahol előadóból szervezővé lettem, aktívan közreműködök a Nordic Content elnevezésű, Skandináviát bemutató előadás-sorozatban is. 

 

 

 

Kanyó Ferenc

(2014-2019) 

kanyo.jpg

Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Középkori Magyar Történelem programjának hallgatója vagyok. Legfontosabb kutatásterületem a középkori magyar várostörténet, emellett pedig az alternatív vagy laikus magyar történelemmel kapcsolatban publikálok és nyilatkoztam a médiában. A Töriblog szerkesztője voltam, szakértőként részt vettem a tenyleg.com című népszerű történelmi tévedésekkel foglalkozó oldal készítésében.

 

 

 

 

 

 

 

Galambos Péter

(2013-2014) 

galambos.jpg2005-2010 között az ELTE BTK történelem - filmelmélet és filmtörténet szakán tanultam. Jelenleg az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Iskolájának harmadéves hallgatója vagyok. Kutatási területem a korai Kádár-rendszer külpolitikája.

 

 

 

 

 

Filozófiatudományi Doktori Iskola

 

Zemplén-Véber Virág

(2018-2021)

h04kcvidqou1rlxgfcxo2g_thumb_8c0.jpg


2016 szeptembere óta az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskola Analitikus filozófia programjában vagyok doktorandusz hallgató. Analitikus etikával foglalkozom, fő kutatási területem a morális felelősség. Elsősorban az implicit előítéletek és a morális felelősség kapcsolatát vizsgálom, de érdeklődöm az elmefilozófia iránt is. A Pesti Bölcsész Akadémián a filozófiai témájú előadások szervezésében segítek.

 

 

 

 

László Laura 

(2015-2018)

laura_laszlo_pba.jpg

Az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola doktorandusza vagyok, 2015-ben diplomáztam az ELTE esztétika szakán. Érdeklődésem – minorosként, honoráciorként vagy „szabadegyetemistaként” – gyakran sodort a művészettörténet, az olasz és a filozófia tanszékek felé is, erasmusosként a svédországi Lund Egyetemre. Foglalkoztatott többek mellett az angol gótikus rémirodalom s annak hatása a német expresszionizmusra – középpontban a burke-i fenséges-fogalommal –, izgalmasnak találom a doppelgänger-jelenség modern olasz áthagyományozódását, szintén olasz vonatkozásban vizsgáltam bizonyos posztmodern szövegek térbeli, képi jellegét, kitekintve a hypertextre is – a jelen időszakban leginkább a „narratív térképeknek” szegődöm nyomába. Írok, szervezek, fordítok, vezetem egy sakk szakfolyóirat NB I-es rovatát.

 

 

 

 

 

 

Hadi Barbara

(2014-2015) 

barbi_2old.jpg

Harmadéves esztétika szakos PhD-hallgató vagyok. A doktori témám a a képi fordulatok utáni kortárs képelméleti diskurzusokhoz kapcsolódik, egyes szempontok történeti vonatkozásait igyekszik nyomon követni azok filozófiai, művészetfilozófiai és művészettörténeti eredőire visszatekintve. 2012 óta írok kritikákat kortárs képzőművészetről, kiállításokról.
A Pesti Bölcsész Akadémia munkáját a 2014/15-ös tanévben segítettem szervezőként, mely nemcsak a tudományszervezési feladatok sokszínűségével, hanem számos érdekes és fontos problémát felvető doktori témával, előadással gazdagította ismereteimet. 

 

 

 

 

 

Lehr János

(2013-2014) 

lj.jpg

Lehr János vagyok. 2012 óta vagyok az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskolájának a hallgatója Morál- és Politikai Filozófia Programon. Disszertációmat az újkori tulajdonelméletek fejlődéstörténetéből írom. 2013 óta veszek részt a Pesti Bölcsész Akadémia munkájában, mint moderátor esztétikai, filozófiai, illetve művészettörténészeti előadássorozatok során.

 

 

 

 

 

 

Tudományszervezés

Az előadások népszerűsítése a közoktatásban

Takács Tímea

(2015-) 

 

 

 

süti beállítások módosítása