arckep_3.jpgNagy Barbara

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2007-ben Művészettörténet Szakon, majd 2014-ben Történelem Szakon szereztem mester diplomát. 2006 óta a Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumban tanítok művészettörténetet, alapításától kezdve a Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény munkatársa vagyok. Jelenleg a ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola hallgatója vagyok, témám a dualizmus korának iskolaépítészete.

 

 

 

Nagy Barbara kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián

 

 

A Székesfővárosi Iparrajziskolától a Schola Graphidis Művészeti Gyűjteményig

 

Magyarország legrégibb állami művészetoktatási intézményének története a dualizmus időszakában. Az építkezések körül dolgozó iparostanoncok rajzi képzése és egy gyűjtemény születésének története.

 

2019. április 8. hétfő 18:00

A Fővárosi Községi Iparrajziskoláktól a Székesfővárosi Iparrajziskoláig. A Székesfővárosi Iparrajziskola alapítása 1886-ban és a rajziskolák újjászervezése a 19. század végén

 
Az 1886 és 1946 között Székesfővárosi Iparrajziskola néven működő tanintézet elődintézményeinek története már a 19. század ’80-as éveiben több mint száz éves múltra tekintett vissza. A Ratio Educationis nyomán, és a helyi igényeknek megfelelően elsősorban az iparos tanoncok, segédek és tanítójelöltek rajzi képzésének biztosítására Budán, majd Pesten létrehozott és a 19. század második feléig működő rajziskolák átalakítása a kiegyezést követő évtizedekben többször is terítékre került. A rajziskolák reformját végül azok a mélyreható gazdasági és társadalmi változások kényszerítették ki, amelyekre az oktatásnak – köztük az iparosok képzésével foglalkozó tanintézeteknek – megfelelő válaszokat kellett keresnie. Az 1. előadás a tanintézet történek ezen mozgalmas és jelentős eseményeinek bemutatása  mellett ízelítőt ad a 19. század végi budapesti - elsősorban a nagy építkezések körül dolgozó -  iparostanoncok, mesterek rajzi-, művészeti képzésének formáiba és mindennapjaiba.

2019. április 15. hétfő 18:00

A Székesfővárosi Iparrajziskola épülete és a dualizmus korának iskolaépítészete

Szoros összefüggésben az 1886-ban, szűk egy évtizedes, küzdelmes időszakot követően életre hívott Székesfővárosi Iparrajziskola felállításával, egyre erőteljesebben jelentkezett az intézmény számára immár elengedhetetlen és megfelelő iskolaépület emelésének egyre sürgetőbb igénye is. Az épületet végül Kauser József tervei alapján a budapesti Török Pál utcában az 1890-es évek elején, a speciális funkció figyelembe vételével építették föl. A 2. előadásban a korszak gazdag iskolaépítészeti emlékeinek áttekintése mellett az Iparrajziskola épülete kerül a középpontba.

2019. április 29. hétfő 18:00

Rajzoktatás a Székesfővárosi Iparrajziskolában a dualizmus időszakában

Az előadás-sorozat ezen része arra törekszik, hogy a jelenleg rendelkezésre álló és a feldolgozott források segítségével összefoglaló képet nyújtson a Budapest Székesfővárosi Iparrajziskola rajzi – elsősorban építészeti rajzi – képzésének jellemzőiről, valamint az oktatás során készült – ma a Schola Graphidis Művészeti Gyűjteményben őrzött – építészeti rajzok sajátosságairól. Az áttekintés során "Az akik Budapestet építették" c. 2015 és 2018 között három alkalommal, három különböző helyszínen és változatban megrendezett kiállítás kerül fókuszba.

 

2019. május 6. hétfő 18:00

A Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény

A Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyakorlóiskolája, azaz a budapesti Török Pál utcában – a Kauser József által tervezett épületben – található Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium művészeti gyűjteménye. A gyűjteményt alkotó tárgy-együttes létrejöttének körülményei elválaszthatatlanul összefonódnak a speciális funkciójú, 18. századi eredetű iskola történetével. A gyűjtéstörténet szempontjából a tárgyak és műemlékek két típushoz sorolhatóak az alapján, hogy milyen módon kerültek a gyűjteménybe. Az egyik csoportba tartoznak a diákok által, az iskolában készített alkotások, míg a másik típust az oktatás során használt segédanyagok, szemléltető eszközök gyűjteménye alkotja. Az előadás során betekintés nyílik egy művészeti gyűjtemény alapításának körülményeibe.

Ajánlott olvasmányok:

A 175 éves Képző- és Iparművészeti Gimnázium jubiláris évkönyve. Közzéteszi: NOLIPA István Pál. Budapest, Művelt Nép, 1955.

A 180 éves Képző- és Iparművészeti Gimnázium jubiláris kiállítása 1959. Tervezte: KATONA László. Budapest, Nemzeti Szalon, Kossuth Nyomda, 1959.

A 190 éves Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (1778-1968) évkönyve. Közzéteszi: ZALA Tibor. [Budapest] Nyomdaipari Szakm. Intézet, [1968].

A Fővárosi Községi Összes Iparrajziskolák rövid vázlatos tudósitványa az 1880–81-iki tanév végén. Szerk. VIDÉKY János. Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1881. 

A Fővárosi Községi Iparrajziskola tudósitványa az 1887–88. tanév végén. Szerk. VIDÉKY János. Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1888. 

A Fővárosi Községi Iparrajziskola tudósitványa az 1888–89. tanév végén. Szerk. VIDÉKY János. Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1889. 

A Székes Fővárosi Községi Iparrajziskola tudósitványa. Az 1900–1901. tanév végén. Szerk. VASADI Ferencz. Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1901.

Budapest székesfővárosi községi Iparrajziskola évkönyve az 1937/38. tanévre. Közzétette: ZOMBORY-MOLDOVÁN Béla. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938. 

ÁFRA NAGY János: A magyar iparostanoncoktatás története. Budapest, Ipari Tanfolyamok Országos Vezetősége, 1939.

ÁRPÁSSY Gyula: Pest városi iskoláinak fejlődése az 1850-es években. Budapesti Nevelő, 1/8. 1972. 3–16.

BODÓCZKY István: Mintakönyvek a művészi rajzoktatásban. Lapok a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola archívumából. In. Rajztanítás a XIX. századi Magyarországon. Szerk. KÖVES Szilvia. Budapest, Magyar Iparművészeti Egyetem, 2001. 7–9.

CSÁGOLY Ferenc (szerk.): Középületek. Budapest, TERC, 2004.

CSÁSZÁR László: Épülettípusok a kiegyezés utáni Magyarországon. Budapest, Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft, 1995.

CSŐREGH Éva: Rajzoktatásunk története. Budapest, Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete, 1991. 

CSŐREGH Éva: Rajztanítási módszerek. In. Rajztanítás a XIX. századi Magyarországon. Szerk. KÖVES Szilvia. Budapest, Magyar Iparművészeti Egyetem, 2001. 3–6.

FELKAI László: Az 1883. évi középiskolai törvény előzményei és létrejötte. In. FELKAI László: Neveléstörténeti dolgozatok a dualizmus koráról. Budapest, Tankönyvkiadó, 1983. 33–70.

FELKAI László: A nevelésügy a dualizmus korában. In. FELKAI László–ZIBOLEN Endre: A magyar nevelés története. II. kötet. Főszerkesztő: HORVÁTH Márton. Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1993. 71–192.

FELKAI László: Magyarország oktatásügye a millennium körüli években. Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1994.

FINÁCZY Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. Második kötet. 1773–1780. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1902.

GELLÉRI Mór: Ötven év a magyar ipar történetéből 1842–1892. Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1892.

GÖŐZ József: Ipariskolák szervezése a fővárosban. I. In. Néptanítók Lapja. 59/XIX. 1886. 465-466.

GÖŐZ József: Ipariskolák szervezése a fővárosban. II. In. Néptanítók Lapja. 60/XIX. 1886. 473-474.

GYŐRIVÁNYI Sándor: A szakképzés története Magyarországon. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000.

HERCZEG Etelka: A budapesti iskolák. Budapest, Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya (Levéltárak Országos Központja), 1961. Kézirat.

HORÁNYSZKY Nándor: Iparrajziskola, Székesfővárosi. In. Főszerk.: BÁTHORY Zoltán–FALUS Iván: Pedagógiai Lexikon. 3 köt. Budapest, Keraban Könyvkiadó, 1997. 3. köt. (1997) 68–69.

ILLYEFALVI Lajos: A közoktatásügy Budapesten a világháborút megelőző években. Budapest, Székesfővárosi Házinyomda, 1935.

JENEI József - SRETVIZER Lajos: Emlékirat a fővárosi tanintézetekben lévő igazgatói lakások tárgyában. Budapest, Neumayer Ede Könyvnyomdája, 1892.

KATONA Júlia: A Magyar Képzőművészeti Egyetem – Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium kulturális javainak gyűjteménnyé szervezése. Gyűjteményi koncepció, előkészítő tanulmány. Budapest, 2014. [kézirat]

KATONA Júlia: Esettanulmány: „Egy gyűjtemény születése”. A gyűjtemény szervezése lépésről lépésre.http://www.scholagraphidis.hu/esettanulmaacuteny-egy-gy369jtemeacuteny-szuumlleteacutese.html [Utolsó letöltés: 2019. január 28. 16:00]

KATONA Júlia: Gipszminták a rajzoktatásban. A Budapest Székesfővárosi Iparrajziskola egykori gipszgyűjteménye. Ars Hungarica, 2/42. 2016. 157–167.

KATONA Júlia: „Vezérkönyvek”, rajzok, rajzminták. Építészeti rajzoktatás a budai és pesti rajz- és iparrajziskolákban 1778–1886 között. Budapest, NKA Építőművészeti Kollégium, 2017. (kézirat) 

Képző- és Iparművészeti Gimnázium. Előszó: Igazgatóság, M. KISS Pál–LYKA Károly–MAKSAY László. Budapest, Révai Nyomda, [1965].

Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola 1778-1978. Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola Budapest. Budapest, Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, Zrínyi Nyomda, [1978.]

KOVÁTS József: Adatok a Székesfővárosi Községi Iparrajziskola történetéhez. 1778–1879. In. Budapest székesfővárosi községi Iparrajziskola évkönyve az 1937/38. tanévre. Közzétette: ZOMBORY-MOLDOVÁN Béla. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938. 9–14.

KŐRÖSY József: Budapest főváros közoktatásügyi statisztikája az 1881/2–1884/5. iskolai évekről. Budapest, Grill Károly Bizománya, 1889. 

KŐRÖSY József: Budapest főváros közoktatásügyi statisztikája az 1885/6–1888/9. iskolai évekről. Budapest, Grill Károly Udvari Könyvkereskedése, 1890. 

M. KISS Pál: Az első évszázad. (Iskolánk fejlődése 1886-ig). In. A 175 éves Képző- és Iparművészeti Gimnázium jubiláris évkönyve. Közzéteszi: NOLIPA István Pál. Budapest, Művelt Nép, 1955. 25–48. 

[M. KISS Pál]: A Képző- és Iparművészeti Gimnázium története. In. A 180 éves Képző- és Iparművészeti Gimnázium jubiláris kiállítása 1959. Tervezte: KATONA László. Budapest, Nemzeti Szalon, Kossuth Nyomda, 1959. 9–18.

M. KISS Pál: Az iskola története 1945-ig. In. Képző- és Iparművészeti Gimnázium. Előszó: Igazgatóság, M. KISS Pál–LYKA Károly–MAKSAY László. Budapest, Révai Nyomda, [1965]. 5–8.

M. KISS Pál: A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola története. In. A 190 éves Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (1778-1968) évkönyve. Közzéteszi: ZALA Tibor. [Budapest] Nyomdaipari Szakm. Intézet, [1968]. 7–17.

M. KISS Pál: A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola története. In. Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola 1778-1978. Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola Budapest. Budapest, Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, Zrínyi Nyomda, [1978.] 

MAKSAY László: A fővárosi Iparrajziskola (1886-1945). In. A 175 éves Képző- és Iparművészeti Gimnázium jubiláris évkönyve. Közzéteszi: NOLIPA István Pál. Budapest, Művelt Nép, 1955. 48–63. 

MANN Miklós: A fővárosi szakoktatás a dualizmus korában. In. Szakképzési Szemle 4/XII. 1996. 13-27.

MANN Miklós: Budapest oktatásügye 1873–2000. Budapest, Önkonet, 2002.

MARX István: Az iskola alapításának története. In. A 175 éves Képző- és Iparművészeti Gimnázium jubiláris évkönyve. Közzéteszi: NOLIPA István Pál. Budapest, Művelt Nép, 1955. 13–25. 

MÁRKUS Gábor–MÉSZÁROS István–GAZDA István: Magyar neveléstörténeti irodalom 1800-1944. Budapest, Könyvértékesítő Vállalat, 1985. 

MÉSZÁROS István: Magyar iskolatörténeti kronológia. Alapvető adatok: 996-1948. Veszprém, Megyei Pedagógiai Intézet, 1993.

MÉSZÁROS István: A magyar nevelés- és iskolatörténet kronológiája, 996–1996. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.

MORAVÁNSZKY Ákos: Építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában 1867-1918. Budapest, Corvina, 1988.

MORAVÁNSZKY Ákos: Versengő látomások. Esztétikai újítás és társadalmi program az Osztrák-Magyar Monarchia építészetében 1867-1918. Budapest, Vince Kiadó, 1998.

PALÓCZI Antal: Vignola oszloprendszerei. Budapest, Pfeifer Ferdinánd Nemz. Könyvkereskedése, 1890.

PÁSZTOR József: Budapest elemi nevelés- és oktatásügyének helyzete, előzményei és új feladatai az egyesítéskor. Budapesti Nevelő, 2/8. 1972. 3–15.

PÁSZTOR József: Budapest nevelés- és oktatásügye 1873–1896 között. Budapesti Nevelő, 4/8. 1972. 21–32.

PUKÁNSZKY Béla: A modern magyar nevelés elmélete és gyakorlata. In. MÉSZÁROS István–NÉMETH András–PUKÁNSZKY Béla: Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 338–367.

SCHOLA GRAPHIDIS MŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY http://www.scholagraphidis.hu/ [Utolsó letöltés: 2019. január 28. 16:08]

SISA József (szerk.): A magyar művészet a 19. században. Építészet és iparművészet. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Osiris Kiadó, 2013.

SZENDY Károly: Adalékok a tanoncoktatás fejlődéséhez a székesfővárosban. 2 köt. Budapest, Székesfővárosi házinyomda, 1934. 

SZTERÉNYI József: Az iparokatatás Magyarországon. Budapest, Pesti Könyvnyomda, 1897.

VASADI Ferenc: Vidéky János emlékezete. In. A Székes Fővárosi Községi Iparrajziskola tudósitványa. Az 1900–1901. tanév végén. Szerk. VASADI Ferencz. Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1901. 3–7.

VINCZE Frigyes: Szakoktatásunk multja és jelene. A mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi szakoktatás fejlődése 1750-től napjainkig. Budapest, Szepes és Urbányi Könyvnyomda, 1937.

VIDÉKY János (szerk.): Szabadkézi rajzminták az alsó ipariskolák számára. Szerk. Budapest, Földmivelési-, ipar- és kereskedelemügyi m. k. minisztérium, 1882. 

VIG Albert: Magyarország iparoktatásának története az utolsó száz évben, különösen 1867 óta. Budapest, „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, 1932.

VIG Albert: Iparoktatás. In. Magyar Pedagógiai Lexikon. 2 köt. Szerk. KEMÉNY Ferenc. Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., 1933–1934. 1. köt. 924–928.

VIG Albert: Iparrajziskola. In. Magyar Pedagógiai Lexikon. 2 köt. Szerk. KEMÉNY Ferenc. Budapest, 
Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., 1933–1934. 1. köt. 928.

ZOMBORY–MOLDOVÁN Béla: A 160. évfordulón. In. Budapest székesfővárosi községi Iparrajziskola évkönyve az 1937/38. tanévre. Közzétette: ZOMBORY-MOLDOVÁN Béla. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938. 6–8.

Facebook-esemény

 

süti beállítások módosítása