Mojzer Anna

 

Az ELTE Művészettörténet – Portugál szakán végezett 1991-ben. Budapest majdnem mindegyik nagyobb múzeumában dolgozott.

 

 

Mojzer Anna kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:

 

Ember és állat - az ábrázolások tükrében

 

 

Az európai művészet minden ágának, az építészettől a táblaképfestészeten, a szobrászaton és az ötvösségen át szövött szőnyegekig bezárólag roppant népszerű eleme az állatábrázolás. Sajnos, többnyire, mint puszta motívumra tekintünk erre a bőséges faunára, pedig ábrázolásuk mikéntje az ember és állat viszonyának állandóan, és egyedenként változó, remek tükörképe. Állatábrázolásról, mint olyanról tulajdonképpen nem is igen lehet beszélni: a mindössze pár órás kurzus célja a kutatás különféle, művészettörténeti és kultúrtörténeti lehetőségeinek bemutatása lenne, különös tekintettel a „sötét középkor”-ról kialakult, néhány ortodox téveszme képi-és történeti cáfolatára.



I. 2014. március 25. (kedd) 18.00

Középkori menazsériák 8.- 14. század végéig: „portrék” és történetek.


A szétmálló római birodalom utódállamaiban fenntartott nagyúri menazsériák egyes egyedeinek „portréja” és története a források tükrében (Nagy Károly császár, I. Henrik angol király, és II. Frigyes császár, Firenze városának állatkertjei). Az egzotikus állat, mint diplomáciai ajándék.



II. 2014. április 1. (kedd) 18.00

Főúri menazsériák, devizák, vázlatkönyvek, vadászkönyvek


Jánosnak, Berry mecénás hercegének (1340-0416) örök társaként fogom végigtáncoltatni a középkor Európáján Woodstocktól Angers-en át Firenzéig –és ezúttal én! – kétlábú tollatlan előadómat.

 



III. 2014. április 8. (kedd) 18.00 - ELMARAD!!!

Az etológia kialakulása. Villard D’Honnecourt-tól Gaston Phébusig.


Az etológia kialakulása a középkorban Vázlatkönyvek, vadászkönyvek, Az állatábrázolás, mint mozdultattanulmány, állatgondozási alapismeretek Villard D’Honnecourt-tól és Gaston Phébusig.



IV. 2014. április 15. (kedd) 18.00

Állatfestők, könyvillusztrátorok a 16-17. században.


Kunst-und Wunderkammern, természettudományos gyűjteményektől felfedezőutak rajzos dokumentációjától a múzeumokig. Állatfestők, könyvillusztrátorok a 16.-17. században.

 



Irodalom:


BEDINI, SILVIO, The Pope’s Elephant., Manchester, 1997
BEUTLER, CHRISTIAN: Statua, München, 1982
CSÁNYI VILMOS, A kutyák szőrös gyerekek, Budapest, 2012
HAHNLOSER, HANS, Villard de Honnecourt, Graz, 1972
SZABÓ ÁRPÁD- KÁDÁR ZOLTÁN, Antik természettudomány, Budapest, 1984.

 

Az esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/295695460585833/?source=50

süti beállítások módosítása