Sudár Orsolya

 


sudar_kep.jpg

 

 

Sudár Orsolya az ELTE Doktori Iskolájának Amerikanisztika szakjára nyert felvételt, eddigi kutatási területei a gender és építészet kapcsolata, a városi emlékezet, az autenticitás kérdése és a narratíva szerepének felkutatása a kollektív emlékezetben. Doktori disszertációját „Urban Space as a Representation of Authentic Memory: A comparative analysis of New York and Berlin” címmel írja.

 

 

 

Sudár Orsolya kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:

 

City/image: képek a városi emlékezetből

 

 

A kurzus a városi lét emlékezetpolitikai aspektusaira koncentrál: a de Certeau-i “város mint szövet” illetve “város mint szöveg” elmélettől kiindulva, az emlékezet és narratíva viszonyát érintve jut el az emlékezettudomány nagy kérdéséhez, az autenticitás problémaköréhez. A négy előadás négy különböző város-és térelméleti témakört vizsgál; a szövegi városértelmezés teret enged annak, hogy a várost mint politikai teret elemezzük, miként lehetővé teszi a freudi pszichoanalízis mentén kiinduló trauma-olvasatok beemelését is. Az ehhez szorosan kapcsolódó a simmeli romesztétika egyedi perspektívába helyezi Budapest történelmi negyedeinek átalakulását, amihez a német, francia és magyar elméleti szövegek áttekintése nyújt segítséget. A negyedik előadás témájához az eredetiség fogalmának vizsgálatán keresztünk jutunk el, mely visszautal az első előadáson elhangzottakra is; az utolsó alkalom során a hallgatók a várost mint idézésre alkalmas textust ismerik meg. A kurzus során New York, Berlin és Budapest emlékezettörténeti jellegzetességeit ismerhetik meg jobban a hallgatók, melyeket városesztétikai, emlékezettudományi és irodalmi szövegekkel is illusztrálunk.

 

2015. október 7. szerda 18:00
A város, mint élő szövet/szöveg

 

A város, mint élő szövet/szöveg:
a városi textualitás, hogyan olvassuk a várost, el tudunk-e rugaszkodni a városlakói szerepkörtől? Milyen az olvasható város Edgar Allan Poe, Michel de Certeau szerint?

 

 

2015. október 14. szerda 18:00 -- Az előadás helyszíne: A/330
A város, mint politika, illetve az amnéziás város 

 

A város, mint politika, illetve az amnéziás város: a város, mint a politikai tér és rom – mit üzen a rom, mit üzen a háborús rom?

 

 

2015. október 21. szerda 18:00 -- Az előadás helyszíne: A/330
A városi emlékezet és narratíva az irodalom tükrében 

 

A városi emlékezet és narratíva az irodalom tükrében: a 1911-es Triangle-tűzeset és az 1920-as Wall Street-i bombázás. Városi trauma mint állandó idézetforrás, az idézet mint esztétikai jelenség.

 

 

2015. november 4. szerda 18:00 -- Az előadás helyszane: A/330
A város, mint az eredetiség reprezentációja 

 

A Nikolaiviertel és a Lower East Side-i Tenement Museum összehasonlítása. Régi/új városrészek esztétikája, azok reflexiója a kollektív tudat állapotára.

 

 

Ajánlott olvasmányok:

 

Gyáni, Gábor. Identity and the Urban Experience: Fin-de-Siècle Budapest. Budapest: East European Monographs, 2005. Esszé.
Gyáni Gábor: Modernitás, modernizmus és identitásválság : A fin de siècle Budapest.
Simmel, G. (1958): Two Essays: The Handle, and The Ruin. Hudson Review, 11. 3. sz. Esszé.
Foucault, Michel: Felügyelet és büntetés: a börtön története. Esszé.
Ruth E. Gruber: Beyond virtually Jewish… balancing the real, the surreal and the imaginary places. Esszé.
Diane di Prima: Revolutionary Letter 88. Vers.
Pierre Nora: Emlékezet és történelem között: válogatott tanulmányok. Esszékötet
Michael Cunningham: “In the Machine.” Specimen Days (Magyar: “A gépezetben” Jellegzetes napok) Novella.
Jean Baudrillard: A szimulákrum elsőbbsége. Esszé.
Jean Baudrillard: A terrorizmus szelleme. Esszé.
W. G. Sebald: Légiháború és irodalom. Esszétkötet.
Walter Benjamin: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korában. Esszé.
Edgar Allan Poe: A tömeg embere. Novella
Michel de Certeau: Séta a városban.

 

 

 

Facebook-esemény

süti beállítások módosítása