Zipernovszky Kornél

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának Amerikanisztika szakos hallgatója, újságíró-szerkesztő, kritikus. Az LFZE Jazz tanszékén a Jazz és média  speciális kollégium megbízott előadója. Kisdoktori disszertációját (Karinthy és a Nyugat) 1997-ben védte meg. A Gramofon Klasszikus és Jazz folyóirat egyik alapítója, itt és a Fidelióban vezette a jazzrovatot. Zenei írásai a Kalligram, az Imágó Budapest, Müpa Magazin és a Revizor Online hasábjain, saját rovatai a Bohém Jazz Magazin (Tradíció és kreativitás) és a Fidelio (Take 7) online felületein olvashatóak. Az Americana E-Journal előkészületben lévő tematikus jazz-számának vendégszerkesztője. Jazz nélkül két, írás nélkül max. három napig bírja ki.

Zipernovszky Kornél kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:

A jazzkorszak Magyarországon

Magyarországon, hasonlóan Európa legtöbb országához, az 1920-as évek elejétől kezdve az amerikai jazzt játszó zenekarok és revüprodukciók hirtelen óriási népszerűségre tettek szert. Elindult az a folyamat, amelynek során kialakult a popkultúra hatásmechanizmusa, ahogy a jazz lett az előhírnöke a kulturális globalizációnak is. A nagyközönség gyorsan magáévá tette a jazzt mint új, izgalmas szórakozási formát, miközben, ahogy Michael Jacobs rámutatott: „a másik oldalon a szakemberek egy új művészeti ágat fedeztek fel benne”; a jazz tehát a társadalomban egyszerre hatott szórakoztató- és koncertzeneként. Alaposabb vizsgálattal kiderül, hogy az új műfaj Magyarországon is széles, az élet sok területén érezhető hatást fejtett ki már a húszas évtizedben.

I. 2014. november 5. (szerda) 18.00

A jazz megbolondítja Európát

A jazz európai meghonosodásának egyik első tényezője volt, hogy az első világháborúban harcoló amerikai katonazenekarok ragtime-ot játszottak, és a békében sokan közülük vissza is tértek, főleg Franciaországba. 1919-ben pedig a Southern Syncopated Orchestra érkezett Londonba, a Royal Albert Hallba, többek között Sidney Bechet klarinétossal, óriási sikert aratva. Koncertjükről Ernest Ansermet írt zenetörténeti jelentőségű méltatást. Az SSO egyik tagja Magyarországon is szerepelt néhány év múlva, együttesének egyik tagja a legismertebb magyar revütáncosból átvedlett jazzdobost, Chappyt tanítgatta, utána együtt turnéztak szerte a világon. Nálunk akkor tetőzött a jazzkorszak lázgörbéje, amikor Josephine Baker 1928-ban három hónapon át szerepelt a Royal Orpheumban.

II. 2014. november 10. (hétfő) 18.00

A cigányzenekar és a jazzband csatája

A jazzkorszak azzal fenyegetett, hogy elsöpri a – háború utáni ínséget és a trianoni békeszerződés következményeit eleve keservesen megsínylő – cigányzenekarok hagyományos népszerűségét, amint arról a magyar újságok már 1921-től kezdve beszámoltak. Ennek az alig ismert történetnek meglepő módon elég nagy visszhangja volt az észak-amerikai napisajtó egy részében is. Mind a tengerentúli, mind magyar dokumentumok szó szerint kenyérharcként, csataként írják le a történéseket. A jazz korai befogadástörténetének ez a különös epizódja érdekes válaszokat ad arra, hogy milyen érdekek, társadalmi-politikai helyzet, miféle csoportidentitás mozgatta a harcoló feleket, és hogy volt-e, lehetett-e békés megoldása ennek az ellentétnek.

III. 2014. november 17. (hétfő) 18.00

Felkent kritikusok a jazzbandről

A Zeneakadémián oktató Molnár Antal Jazzband című könyve 1928-ban jelent meg, szorosan a legelső ilyen témájú francia, angol és német nyelvű kötetek nyomában. Molnár ezen a könyvön kívül is azzal az igénnyel lépett fel, hogy orientálja a magyar közízlést a kérdésben. Molnár inkább csak kárhoztatta a jazz zenei- és kísérőjelenségeit, Paul Bernhard nyomán mégis elismerte: „elsőrangú és jófajta kamarazene”. Az Európában is sikeres zeneszerző, Jemnitz Sándor, és az első európai konzervatóriumi jazztanszék igazgatójának 1926-ban Frankfurtba meghívott Seiber Mátyás, aki Jemnitzhez hasonlóan zeneszerző és teoretikus is volt, bátran hívták fel a figyelmet a jazz értékeire, amelyek az önálló előadó-művészeti műfajjá válás irányába mutattak. Az évekig zajló élénk polémiában Szájkosarat a jazzre! címmel (1926) is jelent meg cikk az országban.

IV. 2014. november 24. (hétfő) 18.00

A jazz korabeli reprezentációja az irodalomban és a művészetekben

Jelentős azoknak a magyar prózai műveknek a sora, amelyek a jazzkorszak; az új divat és életszemlélet értelmezését kisérelték meg, elsősorban Szini Gyula posztumusz regénye, Herceg Ferenc pompás novellája, Csáth Géza és mások írásai. A Népszavában is publikáló Brichta Cézár, és néhány más lírikus, például Tóth Árpád formailag is mindent elkövet az új műfaj megragadására. Langston Hughes éppen ebben az időben egy párizsi mulatóban ismeri fel a jazz és a blues ritmusában a számára legfontosabb inspirációt, és válik hamarosan a Harlem Renaissance vezéralakjává. Ugyancsak jelentős helyet kap a téma Scheiber Hugó, Derkovits Gyula és jó néhány más, külföldön is megfordult magyar festő életművében. Végh Gusztávnak a Jazzband című könyvben megjelent illusztrációiban már egy kialakult formanyelvet figyelhetünk meg, amely évtizedekre beivódik, rasszista sztereotípiáival együtt, a jazz illusztrálásának gesztusrendszerébe. Idetartozik a Krenek-opera (Jonny spielt auf) és a The Jazz Singer című film itthoni fogadtatásának kultúrtörténete, amely a Másik és az idegen(ség) fogalmainak jelentőségére is rávilágít.

Facebook-esemény