Deres Kornélia

 

 

deres kornélia.jpg

 

Az Összehasonlító Irodalomtudomány program III. éves doktorandusza, főbb kutatási területe a színházi intermedialitás. Költő, kritikus, szerkesztő. 2003 óta publikál, 2011-ben jelent meg Szőrapa című kötete, amely Makói Medáliák díjat kapott. Tagja a József Attila Körnek, a Fiatal Írók Szövetségének és a Színházi Kritikusok Céhének.

 

 

 

 

 

Deres Kornélia kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:

 

A jelenlét játékai. Színházi film-esetek

 

 

A színházi jelenlét határhelyzeteiről szól ez a kurzus. Arról, hogy mi történik, mikor a színészi test filmes hasonmása megjelenik a színpadon, és újraírja élő társát, önnön eredetijét. És arról is, miként hat mindez a nézői észlelésre: a filmes és színházi tekintetek összjátékára. Az „itt és most”, vagyis a színházi tér-idő filmes kicselezése rámutat a kortárs világ színházának kihívásaira.

Kérdéseink számosak: Teremt-e új színházi formát a film színpadi játéka? Vagy pusztán népszerű trend marad a theatermovie? Milyen történeti előzményei vannak a filmes technológia és/vagy esztétika színházi kiaknázásának, és hogyan illeszkedik mindez a magyar színházi hagyományba? Melyik európai színházrendező vallja példaképének Tarantinót? Hogyan változik az „elképzelhetetlenhez” való viszonyunk színházi anyag és filmképek tekintetében?

Példáink a 20. század elejének német színházától a kortárs magyar bemutatókig terjednek: megannyi színházi határeset. Mindig konkrét előadásokhoz, előadásrészletekhez kapcsolódva vizsgáljuk meg az éppen felmerülő elméleti kérdéseket. Hiszen így válhat megragadhatóvá az, ami átível korokon és kontinenseken, ha színházról beszélünk: a nézés öröme.



I. 2014. április 7. (hétfő) 18.00

Néző-pontok, újragondolt mítoszok


Film és színház: médiumspecifikusságtól az intermedialitás felé. A színház mint hipermédium. A nézés változó stratégiái: testek és képek összjátéka. Idő-képek (Deleuze), kísértetek (Derrida), emlékezetek (Nora): a Mozgó Ház Társulás Cseresznyéskertje (1998).



II. 2014. április 14. (hétfő) 18.00 - ELMARAD!

Theatermovie: trend vagy forma?


Minőségi látványvilág, eltérő befogadói magatartások. Színházi és filmes pillantások versengése. A film mint narrációs technika, színházi modell, inspiráció és eszköz. A színház kamera-látása (Finter), a cool fun (Lehmann). Bodó Viktor és Frank Castorf rendezései.



III. 2014. április 28. (hétfő) 18.00

A jelenlét mint határhelyzet (Az erőszak színháza I.)


Helyettes test-képek, látható hiányok. Belting képelmélete: az ikonikus jelenlét. A testi épség veszélyeztetése: performanszok, filmek, rítusok. Szakralitás (Fischer-Lichte), a fájdalom transzformációja (Bataille), az inherens erőszak (Žižek). A nézés etikája.



IV. 2014. május 5. (hétfő) 18.00

Szenvedő hasonmások (Az erőszak színháza II.)


A színházi test mint a beolvadás és megkülönböztetés helye. Közvetlen versus közvetett erőszak. Az „elképzelhetetlen” hihetőségének mediális meghatározottsága. Kitakart, kinagyított és újrajátszott erőszak: Mundruczó Kornél Frankenstein-terv (2007), Nehéz istennek lenni (2010) és Szégyen (2012) című rendezései.

 

V. 2014. május 29. (csütörtök) 19.00* - A II., elmaradt előadás témája

Theatermovie: trend vagy forma?


Minőségi látványvilág, eltérő befogadói magatartások. Színházi és filmes pillantások versengése. A film mint narrációs technika, színházi modell, inspiráció és eszköz. A színház kamera-látása (Finter), a cool fun (Lehmann). Bodó Viktor és Frank Castorf rendezései.

 

Az esemény a Facebookon.

*Az előadás helyszíne az Attention Alkotóműhely. A pontos címért érdeklődni lehet: akademia.btk@gmail.com.

süti beállítások módosítása