Melkovics Tamás     2006-ban kezdtem meg tanulmányaimat az ELTE BTK történelem szakán. Alapszakos és mesterszakos szakdolgozati témám is Felsőbüki Nagy Pál Sopron vármegyei reformkori országgyűlési követ politikai portréja volt. Kutatásaimat továbbfolytatva idén tavasszal…

Deres Kornélia       Az Összehasonlító Irodalomtudomány program III. éves doktorandusza, főbb kutatási területe a színházi intermedialitás. Költő, kritikus, szerkesztő. 2003 óta publikál, 2011-ben jelent meg Szőrapa című kötete, amely Makói Medáliák díjat kapott.…

Mojzer Anna   Az ELTE Művészettörténet – Portugál szakán végezett 1991-ben. Budapest majdnem mindegyik nagyobb múzeumában dolgozott.     Mojzer Anna kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:   Ember és állat - az ábrázolások tükrében     Az európai művészet minden…

Pesti Bölcsész Akadémia Kultúrára akadva 2014 március(Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. em. 1. - nagyelőadó)     2014. március 3., hétfő 18.00 Kosztolányi és a novellák IV.A legnagyobb kisprózák: Kosztolányi Esti Kornélja – Tóth-Czifra Júlia 2014. március…

Németh Szandra   Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájának másodéves hallgatója vagyok a Társdalom- és Gazdaságtörténet Doktori Program keretében. Emellett a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum történész-muzeológusa. Munkám során 19–20 századi…

Ránki András   Az ELTE BTK Esztétika doktori programjának végzős hallgatója. Témája a 20. század második felének magyar filozófiai zeneesztétikája.       Ránki András kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:   Hagyományok határán: a zene szabadsága     A kurzus…

Pesti Bölcsész Akadémia Kultúrára akadva - 2014. február -(ELTE BTK Ifjúsági épület, III. em.) 2014. február 3., hétfő 18.00 Képregény? Most komolyan! IV.Képregény és újságírás: Joe Sacco – Szép Eszter 2014. február 4., kedd 18.00 A jó beszéd tudománya III.A…

Madarász Anita       Harmadéves doktorandusz vagyok az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem Tanszék doktori programján. Az ELTE BTK történelem szakán diplomáztam, mellette vallástudományi diszciplináris minort és művelődéstörténeti szakirányt végeztem. A…

Gárdonyi László   Az ELTE-BTK Művészetfilozófia doktori programjának doktorjelöltje. Disszertációjában a művészettörténet tudományelméletének és az úgynevezett képi fordulatnak a kölcsönhatásait vizsgálja. Érdeklődése a képek fogalmán keresztül fordult a…

Tóth-Czifra Júlia       Az ELTE BTK Összehasonlító irodalomtudomány programjának harmadéves doktorandusza, az MTA-ELTE Kosztolányi-kutatócsoportjának tagja. Kutatási, érdeklődési területei: a XX. század első felének magyar irodalma, sajtótörténete, Kosztolányi Dezső…

süti beállítások módosítása
Mobil