Smid Róbert

Az Általános irodalom- és kultúratudomány program másodéves hallgatója, kutatási/érdeklődési területei a pszichoanalízis (kiemelten Jacques Lacan életműve), a poszthumanizmus, a médiumarcheológia és a kultúrtechnikák. Egy Heidi (Heidegger) nevű nyúl boldog tulajdonosa, célkitűzése az életben: úgy tudja artikulálni gondolatmeneteit, hogy az emberek megértsék, mit is akar azokkal.

Smid Róbert kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:

Elhozza-e a médiumarcheológia az élőholtak hajnalát?

Donna Haraway paradigmanyitó szövege, a Kiborg kiáltvány mintegy húsz évig meghatározta a technológiáról való gondolkodást a posztmodernből a poszthumanizmusba torkolló humán tudományi diskurzusban. E sajátos lételmélet lényegében újraalapozza – nem kevés iróniával persze – az ember fogalmát a maga mesterséges és ideológiai berendezéseivel, egyben arra is szorítva a gondolkodást, hogy fúziók sorozataként, biomechanikus horizontban vagy legalábbis az ember és technológia közötti szimbiózis szemszögéből kíséreljen meg mindenfajta vizsgálatot, mely a technikai médiumokat érinti. A Robotzsaru című film tekercse azonban az utóbbi években egyre inkább kopik, míg A holtak hajnala újabb s újabb remake-eket kap: a humanizmus heideggeri fordulat előtti elgondolására építkező, az ember lényegét alapként megtartó és kiegészítő módon a legkülönfélébb horizontokkal bővítő elméleti vagy – egészen konkrétan tulajdonságait tökéletesítő – gyakorlati irányzatok uralma felfüggesztődik, helyére az inhumán technológiai médium maga helyeződik. A zombiparadigma már úgy képes felmutatni a médiumok feldolgozó, rögzítő és továbbító folyamatai révén azok létmódját, hogy az időbeliség elgondolása elszakad az emberi kultúra bevett történelemfogalmaitól, s az algoritmusok és átvitelek belügyévé válik: nem befogadó és médium egymásra hatása szempontjából veti fel kérdéseit. A zombiknak már semmi közük az emberhez, ha tőle származnak is, fonák módon, irányíthatatlanok és karbantartásra – ahogy azt többek között még Kapp, Léroi-Gourhan vagy épp Lacan felvetette a gépek kapcsán – sem szorulnak; már a zombik kényszerítik az embereket egy bizonyos (menekülési) pályára, amely ellen még a robotzsaru sem tudja megvédeni őket, mert páncélja alatt valójában soha nem egy mesterséges lény, a kiborg vagy az android rejtőzött, hanem olyan entitás, mely saját tulajdonságai és állapota alapján képes örökösen visszatérni, mivel a halálnak nincs kitéve – lévén független az embertől –, s fertőzése, folyamatos bomlása és újra összeállása nem megragadható az emberi tapasztalatok alapján; sose halunk halnak meg igazán.

Freud talán maga is zombi lett volna, hogy összekapcsolom az élőholtakkal? Ha végignézünk a könyvesbolthálózatok polcain tornyosuló újabb és újabb kiadásokon, akkor nyilván nem tarthatjuk egészen halottnak, hiszen a pszichoanalízis része mindennapjainknak, márpedig, és ezzel Derrida értő olvasatai nyomán különösen tisztába kerültünk, nincs még egy olyan bölcseleti irányzat, melynek intézményesülése állandó vonzások és taszítások sorozata lenne annak letéteményesével; ha ugyanis az Álomfejtés értelmezői eljárásaira pillanatunk, láthatjuk, hogy korpuszként Freud saját álmai szolgáltak, a pszichoanalízis értelmezési hangsúlyai tehát magában Freudban keresendők. De mi van, ha félretesszük az autoritást, ha Freud mint Ősapa nem egészen azt hozta erre a világra, amiről Lévi-Strauss ír: „A sámántechnika e modern formájának, a pszichoanalízisnek sajátos jellemzői tehát abból a tényből fakadnak, hogy a gépesített civilizációban már nincs máshol helye a mitikus időnek, mint magában az emberben.” Mi van, ha Kronosz vesztét most nem Zeusz, hanem a mechanikus Kairosz okozza, ha az az irányzat, melyet az emberi lélek legbensőbb rezdüléseinek receptoraként értelmeztünk, valójában nem is lehetne közönyösebb az ember iránt? Ha azt mondanám, hogy legkevésbé sem álomjóslás, mint inkább a technikai médiumok saját idejére való ráeszmélés, mellyel természetesen anakronisztikus módon, de Freud a túlélőhorror videójátékok hibrid közvetítettségétől kezdve az érintőképernyőn visszatükröződő szembogáron keresztül az összeomlott iTunes által ismételt mp3-ból származó egy másodperces részig minden hasonló folyamatot megsejtetett, feltételeit pedig felvázolta; ahol a hallucináció maga az észlelés, a sík maga a 3d-s tér és az ismétlés válik az eredetivé, ott már a médiumok nem megtévesztik a pszichoanalízist, hanem ez utóbbi maga válik sajátos apparátussá. Hagyjuk magunkat megfertőzni e gondolatok által… és le a kiborgokkal!

A kurzus előadásai:

2013. április 8., hétfő 16.00

I. Tévutak mint csomópontok: egy önmagára ismerő tudományág történetei és perspektívái

(bevezető előadás magához a diszciplínához, tájékozódásképp l. az ajánlott olvasmányokat)

2013. április 15., hétfő 16.00

II. Pszichoanalízis à és avant le lettre

Tárgyalandó dokumentumok:

Sigmund Freud, Álomfejtés (bármelyik kiadás)
(Richard Wagner, A nürnbergi mesterdalnokok 3. felvonásának első és utolsó jelenetének megtekintése)

2013. április 22., hétfő 16.00

III. Síkképernyős modernség

Tárgyalandó dokumentumok:

Sigmund Freud, Rossz közérzet a kultúrában (bármelyik kiadás)
Sigmund Freud, Feljegyzés a „varázsnoteszről” = Pszichoanalízis és irodalomtudomány, szerk. Bókay Antal – Erős Ferenc, Filum, Budapest, 1998.
Sigmund Freud, Az ősvalami és az én (bármelyik kiadás)
Sigmund Freud, A farkasember = Uő., A farkasember: klinikai esettanulmányok II, Filum, Bp., 1998.
Franz Kafka, A fegyencgyarmaton = Uő., Elbeszélések (bármelyik kiadás)

2013. április 29., hétfő 16.00

IV. Hang és téboly rögzíthetőségéről

Tárgyalandó dokumentumok:

Daniel Paul Schreber, Denkwürdigkeiten eines Nervenkranken (vagy angolul: Memoirs of My Nervous Illness) (bármelyik kiadás)
H. P. Lovecraft, The Dunwich Horror (magyarul: A dunwichi rémület vagy Rémület Dunwichben)
H. P. Lovecraft, The Whisperer in Darkness (magyarul: Suttogás a sötétben)
Kosztolányi Dezső, A süketnéma város
Kosztolányi Dezső, A másodperc művészete

Ajánlott szövegek:

Bevezetés a médiumtudományba:

Kursbuch Medienkultur, szerk. Claus Pias et al., DVA, Stuttgart, 1999.
Was mit Medien?, szerk. Nele Heinevetter – Nadine Sanchez, Fink, München, 2008.
New Media, Old Media, szerk. Wendy H. K. Chung – Thomas Keenan, Routledge, London – New York, 2006.

Bevezetés a médiumarcheológiába:

Media Archeology, szerk. Erkki Huhtamo – Jussi Parikka, University of California Press, Berkeley (CA), 2011.
Jussi Parikka, What is Media Archeology?, Polity Press, London, 2012.

A pszichoanalízis újabb megközelítéseihez:

Samuel Weber, The Legend of Freud, Stanford UP, Stanford (CA), 2000.
Nicholas Ábrahám – Maria Török, The Wolf Man’s Magic Word, The University of Minnesota Press, Minneapolis (MN), 1986.
Mai Wegener, Neuronen und Neurosen, Fink, München, 2004.
Annette Bitsch, Diskrete Gespenster, Transcript, Bielefeld, 2008.
Lydia H. Liu, The Freudian Robot, The University of Chicago Press, Chicago (IL), 2011.