Kovács Dániel Attila

 

83134999_993480554354828_3655103179911069696_n.jpgKovács Dániel Attila az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Kutatási témája a szelf és az önismeret az antik filozófiában, különös tekintettel az újplatonizmusra.

 

 

 

 

 

Kovács Dániel Attila kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:

 

Önismeret és önkonstitúció az antik filozófiában

 

Az önismeret és az önkonstitúció egyaránt egyaránt a szelf vagy "én" fogalma körül csoportosuló problémahalmazhoz tartozó filozófiai témák.
Az önismeret a megismerés olyan speciális formája, melyben a megismerés tárgya és alanya azonosak.  Ez számos problémát felvet: lehetséges-e önismeret, és ha igen, hogyan teszünk szert rá? Mit ismer(het)ünk meg ömagunkból; pillanatnyi állapotaink, hosszú távú diszpozícióink, vagy esetleg alapvető emberi természetünk?
Az önkonstitúció fogalma azt feltételezi, hogy a szelf nem vagy nem teljes mértékben eleve adott, hanem mi magunk hozzuk létre, illetve határozzuk meg önmagunkat. Ez az elképzelés szintén nem problémamentes, amennyiben a körkörösség veszélye fenyegeti.
A kurzus során azt fogjuk közösen megnézni, hogy miképpen jelennek meg ezek a témák az antik filozófiai hagyomány három fontos alakjánál, Szókratésznél, Platónnál, és Plótinosznál. Az előadások fókuszában az önismeret és az önkonstitúció viszonya áll: lehetséges-e, hogy azzal, hogy megismerem önmagam, egyszersmind konstituálom is azt, amit megismerek?

 

I. 2020. március 16., hétfő 18.00

A szókratikus módszer mint önmegismerés és önkonstitúció

 

Szókratész filozófiáját szokás a Delpoi Apolló templomnál kőbe vésett “ismerd meg önmagad!” felszólításra adott válaszként értelmezni. Az első előadásban azt fogjuk megvizsgálni, hogy a filozófiai beszélgetés szókratészi módszere mennyiben tekinthető az önismeretre irányuló vállakozásnak, és ha igen, milyen típusú önismeretet eredményez. Vajon a szókratikus beszélgetés eredménye puszán negatív, amennyiben tudatlanságunkra világít rá, és így legfeljebb előkészítése a valódi filozófiai vizsgálódásnak, vagy zavaros vélekedésink tudatos felülvizsgálata révén az önmegismerés olyan módszere, mellyel önmagunkat egyszersmint egységes(ebb) és racionális(abb) személyként konstituáljuk.

 

II. 2020. március 23., hétfő 18.00

A szókratikus módszer problémái (Platón, Kharmidész)

 

Platón Kharmidész című dialógusában, amely a korai, szókratikus dialógusok egyike Szókratész látszólag saját maga ellen fordítja módszerét, és egy szókratikus beszélgetés keretében amellett érvel, hogy nem lehetséges önismeret mint olyan reflexív tudás, amely arra irányul, hogy mit tudunk, és mit nem. A dialógusban ugyanakkor számos jel utal arra, hogy Szókratész nem minden fajta önismeretet, hanem pusztán annak egyes téves felfogásait támadja. Az előadás soran megpróbálunk megoldást a dialógusban felvett problémákra és ezáltal teljesebb képet kapni a mind a szókratikus önismeretről, mind pedig a vele szemben felvethető érvekről.

 

III. 2020. március 30., hétfő 18.00

Az összetett szelf (Platón, Állam)

 

Az állam IV. Könyvében Platón a motivációs konfliktus mindennapi jelenségét vizsgálva bevezeti az osztott lélek tézisét, mely szerint a különbözőt típusú egymással szembenálló motivációk különböző alanyokból tartozhat. Ez az elmélet felveti mindazokat a problémákat, amelyek a szelf többosztatú, strukturált modelljeinek sajátjai. Ha énünk több részből áll, mi tesz minket egységessé? Hogyan dőlnek el a különböző részek között fellépő konfliktusok? Ezek mellett a kérdések mellet azt is meg fogjuk vizsgálni, hogy az Államban felvázolt etikai projekt miként irányul önmagunk egységes szelfként történő konstitúciójára.

 

IV. 2020. április 6., hétfő 18.00

Azzá válni, akik vagyunk: Plótinosz az önismeretről

 

Az újplatonikus Plótinosz filozófiájában a szelf és az önismeret tematikája egyedállóan gazdag módon, több különféle aspektusból jelenik meg. Az utolsó előadásban válogatott szöveghelyeket elemzve azt vizsgáljuk meg, hogy miképpen viszonyulnak egymáshoz énünk eleve adott, illetve az önkonstitúció révén saját magunk által meghatározott aspektusai. Ennek során észre fogjuk venni, hogyan viszi tovább és gondolja újra Plótinosz az első három előadásban vizsgált szókratészi-platóni hagyomány egyes elemeit.

 

 

Ajánlott olvasmányok:

Platón, Szókratész Védőbeszéde.
Platón, Kharmidész.
Platón, Állam IV. könyv.
Plótinosz, vállogatott szemelvények.

Szakirodalom:

Gerson, Lloyd P. 1997. „Epistrophe pros heauton: History and Meaning.” Documenti e Studi SullaTradizione Filosofica Medievale 7, 1-32.

Gerson, Lloyd P. 2003. Knowing Persons. A Study in Plato. Oxford University Press.

Long, Anthony A. 2001. „Ancient Philosophy's Hardest Question: What to Make of Oneself?” Representations 77/1: 19-36.

McCabe, Mary M. 1994. Plato’s Individuals. Princeton University Press.

Nehamas, Alexander 2000. The Art of Living: Socratic Reflections from Plato to Foucault (Sather Classical Lectures). University of California Press.

Remes, Pauliina 2007. Plotinus on the Self: The Philosophy of the ’We’. Cambridge: Cambridge University Press

Remes, Pauliina 2017. “Self-Knowledge in Plotinus: Becoming Who You Are” In Self-Knowledge: A History, szerk. U. Renz, 78-95. Oxford University Press.

Sorabji, Richard 2006. Self: Ancient and modern Insights about Individuality, Life, and Death. Oxford, Oxford University Press

Aubry, Gwenaëlle 2014. “Metaphysics of soul and self in Plotinus” In The Routledge Handbook of Neoplatonism, szerk. P. Remes – S. Slaveva-Griffin, 310-322. Routledge.

Aubry, Gwenaëlle. 2008a. “Un moi sans identité? Le hêmeis plotinien.” In Le moi et l’intériorité, edited by G. Aubry et F. Ildefonse, 107-127. Paris: Vrin.

Chiaradonna, Riccardo – Maraffa, Massimo 2018 “Ontology and the Self: Ancient and Contemporary Perspectives”  Discipline Filosofiche 28/1. Ancient Ontologies. Contemporary Debates. Szerk. R. Chiaradonna – F. Forcignanò – Franco Trabattoni, 33-64.

Moore, Ch. 2015. Socrates and self-knowledge. Cambridge University Press.

Renz, Ursula. 2017. Self-Knowledge. Oxford: Oxford University Press.

P. Remes – J. Sihvola (ed.) 2008. Ancient Philosophy of the Self, szerk. P. Remes – J. Sihvola, 155-176. Springer

 

 

 

 

Facebook esemény

süti beállítások módosítása