Bartha Ádám

 

 

Bartha_Ádám.jpg

 

Irodalmár, kritikus, fordító. Írásait, fordításait közölte eddig többek között a Kritika, a Tiszatáj Online, a Prae.hu, a Szépirodalmi Figyelő, az Újnautilus és a European Graduate School. Kutatási területe az ideológiakritika, elsősorban a kapitalizmus mint ideológia.

 

 

 

 

 

Bartha Ádám előadása a Pesti Bölcsész Akadémián:

 

A kapitalizmus mint totális ideológia

(2014. április 24., Attention Alkotóműhely*)

 

A Szovjetunió összeomlása után széles körben elterjedt a nézet, hogy a nagy ideológiák kora véget ért, és a Nyugat valamint a kapitalizmus „győzelmével” egy új korszak vette kezdetét. Érdemes azonban feltenni a kérdést, hogy a globális szabadpiaci kapitalizmus vizsgálható-e sajátos ideológiai rendszerként, és ha igen, milyen módon.

Mi határozta meg a kapitalista világgazdaságot a 20. században (elsősorban 1945 után), miért és hogyan következett be a neoliberális fordulat, és hogyan juthattunk el a 2008-as pénzügyi válságig? Ezen történeti háttér vizsgálatán keresztül talán választ kapunk arra is, hogyan működik napjainkban a kapitalizmus egyfajta totális ideológiaként.

Az előadás szándékoltan nem kívánja leszűkíteni az érintett tudományágak körét, hiszen a gazdaságelméleti és –történeti, valamint más társadalomtudományi, illetve filozófiai vonatkozások együttes figyelembevételével ragadhatjuk meg a sémát, amely révén a kapitalizmus egy mindenhez alkalmazkodni képes és önmagát legitimáló struktúrává vált.

 

*Az esemény pontos helyszínéről az akademia.btk@gmail.com címen lehet érdeklődni.

 

Az esemény Facebook-oldala.