Szép Eszter

 

szep_eszter.jpg

 

Az ELTE-BTK Modern angol és amerikai irodalom doktori programjának másodéves hallgatója. Képeket tartalmazó szövegek, szöveget tartalmazó képek érdeklik, ezekről ír vagy épp ezeket állítja elő. Disszertációját traumatikus események képregényként való megjelenítéséből készíti.Szabadidejében fényképezik, blogol, filmeket néz, vagy táncol.

 

 

 

 

 

 

 

Szép Eszter kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:

 

Képregény? Most komolyan!

 

 

A kurzus alaptézise: képregényt olvasni nem gyerekjáték. A képregények végtelen gazdagságából négy témát járok körül, melyek bevezetésként szolgálnak a médium további tanulmányozásához. Képregény-történet helyett olyan, a kortárs képregényre jellemző általános problémákkal foglalkozom, mint (1) szerkezet, határátlépés, (2) kanonizáció irodalomként vagy képzőművészetként, (3) önéletrajzi képregény, és végül (4) egy hazánkban még ismeretlen irány, a képregényes újságírás.

A kurzus nem titkolt célja, hogy felkeltse a jövőbeli olvasók érdeklődését, hiszen Magyarországon még mindig kevesen forgatják a képregényeket. Több évtizedes kérdéssel jelent meg például magyarul Art Spiegelmantól a Maus, vagy Alan Moore-tól a Watchmen. Számos fontos és érdekes munka lefordítására még mindig várnunk kell.

 

 

1. 2014. január 13., hétfő 18.00

Kép, regény - bevezető

 

A bevezető előadás célja a képregény működésének, alappilléreinek megismerése. Mi a képregény? Mitől működik? Hogyan olvassuk? Mi mondható el képregényként, és mi nem? Létezik olyan határ, amelyet a képregény nem sért?

Kép/szöveg, egység/szerialitás, felnőtt/gyerek, populáris/magas kultúra, irodalom/képzőművészet.

 

Az előadás perezentációja megtekinthető: itt.

Még az első témához tartozó kiegészítés: itt.

 

 

2. 2014. január 20., hétfő 18.00

A művészet és a Másik – képregény és képzőművészet viszonya

Anonimitás és csapatmunka a képregényalkotásban. Presztízskérdések. A sztáralkotók kanonizációja. A képregény a múzeumban (a többiek, valamint Roy Lichtenstein). Kisajátítás, felemelés, beemelés (Robert Crumb). Képregény és kultusz. Képregény és mű/alkotás (Chris Ware). Képregény és ikon (Art Spiegelman).

 

Az előadás perezentációja megtekinthető: itt.

 

 

3. 2014. január 27., hétfő 18.00

Én és a képregény – önéletrajzi képregények

 

Testet ölt az én. Csak én bírok versemnek hőse lenni. Énváltozatok. Énrétegek. Énrajzok.

Én és a trauma. Én a túlélő. Én a gyerek. Ének.

Magyarul is elérhető önéletrajzi képregényeket vizsgálunk: Marjane Satrapi: Persepolis, Art Spiegelman: Maus I-II.

 

4. 2014. február 3., hétfő 18.00

Képregény és újságírás: Joe Sacco

 

Comics journalism. Mi ez a hibrid? Tudósítás és képregény. Hír, hírérték, háború és képregény. Hitelesség és interpretáció. Rajzolt tanúságtételek. Az online képregényes tudósítás és az olvasó felelőssége.

Joe Sacco: Palestine, Safe Area Gorazde. Trauma on Loan, Complacency Kills. (Az utolsó két képregény a The Guardian honlapjáról letölthető.)

 

 

 

Olvasmányok:

 

Art Spiegelman: Maus I-II.

Marjane Satrapi: Persepolis

Joe Sacco: Palestine, Safe Area Gorazde, Trauma on Loan, Complacency Kills.

Chris Ware: Building Stories

 

Az esemény Facebook-oldala.

 

 


szep_poszter.jpg