14718730_674314192728714_8202738710181481719_n.jpg

 

Pályázati felhívás

kurzustartási lehetőség

 a Pesti Bölcsész Akadémia tizenegyedik félévében

(2017/2018. tavaszi félév)

 

Kedves doktorandusz vagy doktorjelölt hallgatótársunk!

Pályázati felhívásunk a Pesti Bölcsész Akadémia következő, tavaszi félévének előadói pozícióit hirdeti meg.

Az ELTE BTK nyilvános előadás-sorozata nyitott egyetemként működik, amelynek célközönsége nemcsak szakmabeliekből áll, hanem a karon kívülről vagy az egyetem és a kar más tudományterületeiről is várható érdeklődő közönség a középiskolástól a nyugdíjas korosztályig. A Pesti Bölcsész Akadémia legfontosabb célja továbbra is az, hogy közérthető módon felhívja a figyelmet arra, hogy miben rejlik a humán tudományok öröme, vagyis bemutassa a szélesebb közönség számára is vonzó témákat, kutatásokat. A korábbi félévekben működő rendszer szerint idén is a Kar összes Doktori Iskolájából várjuk a jelentkezőket.

A sikeres pályázók a PBA tizenegyedik, 2017/2018-as tavaszi szemeszterének előadói lesznek. Feladataik teljesítése esetén a tudományos modulba tartozó kreditben részesülhetnek, amelyet az ELTE Bölcsészettudományi Doktori Tanácsa garantál.

A jelentkezés feltételei:

A pályázók valamely bölcsészettudományi doktori képzés résztvevőiként jelentkezhetnek a nagyközönség érdeklődésére számot tartó, populáris témákkal. A pályázat kizárólag az űrlap hiánytalan kitöltésével fogadható el. A pályázatokat a PBA szervezői, a témának megfelelő iskola felelősei és az adott Doktori Iskola vezetője bírálja el.

A tematikának tartalmaznia kell:

- a téma rövid bemutatását;

- a kurzus célját és felépítését;

- az egyes előadások címét és rövid absztraktját (Az előadások szólhatnak az előadó saját kutatási témájáról vagy más, a hallgatóság számára vonzó tárgyról. Lehetnek összefüggőek, de vizsgálhatnak különböző témákat is, amennyiben egy összefüggő kurzust alkotnak.);

- a kurzus háttérirodalmát, amely rálátást biztosít a kurzus szakirodalmi hátterére, és amely nem a hallgatóság számára ajánlott olvasmánylistával azonos;

- egy olvasmánylistát a hallgatóság számára (szépirodalmi művek, alapvető szakirodalmi munkák).

A kiindulási alap minden téma esetén hangsúlyosan a gimnáziumi tananyag, amely közös ismeretként feltételezhető mind a bölcsészettudományokban kevésbé jártas érdeklődőknél, mind a Kar BA-s, MA-s hallgatóinál mint potenciális közönségnél.

A jelentkezéshez szükséges egy szaktanár ajánlása és támogató aláírása, aki a pályázatot pozitív elbírálásra ajánlja.

Előnyben részesülnek az ELTE BTK jogviszonnyal rendelkező doktorandusz hallgatói. (Más egyetemek doktori hallgatói és a kar doktorjelöltjei is jelentkezhetnek, azonban részvételüket a programban – és az óratartási kreditet – magas számú jelentkezés esetén nem feltétlen tudjuk garantálni.)

Az előadó jelentkezéssel vállalt feladatai:

- Kurzustartás: 4 előadás, azaz egy kurzus megtartása, s annak előkészítésében és reklámozásában való aktív részvétel. Van lehetőség kombinált kurzus tartására is, amelynek során 2 előadó állítja össze és tartja meg közösen a kurzust   4-6 alkalom során (2-2 előadás tartása esetén kredit biztosítása nélkül VAGY 3-3 előadás és a társelőadó előadásain részvétel esetén kredit biztosításával).

- Egy előadás 90 perces: 60-70 perc előadás, 20-30 perc vita, beszélgetés. Amennyiben a téma megkívánja vagy lehetőséget nyújt rá, igény szerint az előadás szeminárium formájában is megtartható. Arra az esetre, ha a 60-70 perces előadás után nem alakulna ki beszélgetés, készüljön az előadó (a max. 90 perc kitöltéséig) további ismeretátadásra!

- A tavaszi szemeszter elején az előadókkal való egyeztetés alapján elkészülő programban meghatározott időpontok a program meghirdetése után nem változtathatók meg, és csak különösen indokolt esetben maradhatnak el, ez esetben pedig a pótlás kötelező a teljesítés feltételeként.

- Az előadó saját előadását maga is minden általa elérhető fórumon hirdeti, ezzel részt vesz a közönségszervezésben.

- Az online felületek feltöltéséhez szükséges rövid bemutatkozást és a kurzus bemutatásához szükséges anyagokat az előadó a jelentkezésében eljuttatja hozzánk.

- Vállalja esetlegesen egy, a fenti alkalmakon kívüli előadás megtartását. Külső előadásainkra művelődési központokban, kulturális intézményekben, színvonalas felolvasóprogramokat kínáló kávézókban szokott sor kerülni.

A felsorolt feladatok elmulasztása a kredit elvesztésével jár, és arról minden esetben értesülést szerez az aktuális Doktori Iskola vezetése is.

A jelentkezés határideje: 2018. január 20. MEGHOSSZABBÍTVA január 28-ig!

A jelentkezéseket az űrlap kitöltésével lehet eljuttatni a szervezőkhöz, amely elérhető a linkre kattintva.

A Pesti Bölcsész Akadémia előadásai az ELTE BTK kampuszán, elsősorban a Doktori Kiválósági Központban (Ifjúsági épület, III. 1.) hangzanak el.

Budapest, 2017. december 28.

a Pesti Bölcsész Akadémia szervezői

süti beállítások módosítása