Miklós Dániel

 

 

20151215155831.jpg

 

Miklós Dániel vagyok, a 19. és 20. századi kelet-európai történelem program harmadéves doktorandusza. Eddigi kutatásaim során főleg az 1938-1945 közti cseh(szlovák)-magyar kapcsolatokkal foglalkoztam, legyen szó akár a hazánkon áthaladó (vagy itt megakadó) menekültekről, a prágai konzulátus helyzetéről a Cseh-Morva Protektorátusban vagy a korszakban szinte nem létező diplomáciai kapcsolatokról. Mivel a cseh történelem ezen szakasza hazánkban kevésbé ismert a tartandó kurzust egyfajta hiánypótlónak is szánom.

 

 

 

 

 

 

 

Miklós Dániel előadása  a Pesti Bölcsész Akadémián:

 

Második világháborús elképzelések a cseh területek jövőjéről

(2016. április 5., 18.00)

 

 

Az előadás célja, hogy betekintést adjon a második világháború alatti békeévekre vonatkozó tervekkel kapcsolatosan. Ezen az alkalmon egy konkrét területet érintő jövőképekkel ismerkedhetnek meg a hallgatók. A cseh tartományokról (Csehország, Morvaország, Cseh-Szilézia) ugyanis eltérően gondolkodtak a megszálló német hatóságok, az emigráns csehszlovák politikusok, és a hazai ellenállók.

Az alapvető elgondolások végcéljai gyakran változatlanok maradtak 1945-ig. A háború harctéri és nagypolitikai eseményeinek hatása ezeket a tervek kivitelezéseit sem hagyták változatlanul. Mind a német és cseh(szlovák) tervek átestek bizonyos változásokon, amely főleg a megvalósulás módszereit érintették, de - ahogy említve volt - a fő szempontok megmaradtak.

Geburt einer Nation - Német tervek a cseh területekkel

A müncheni döntés után szinte nyílt titok volt, hogy Németország a maradék Csehszlovákiára is ráteszi a kezét. Az autoriter állammá váló Cseh-Szlovákia vége 1939. márciusában pecsételődött meg, amikor az ország felbomlott. A németek által megszállt területen létrejövő Cseh-Morva Protektorátusban ugyan megmaradt a cseh kormányzat, de az háttérbe szorult a német hivatalokkal szemben. A Harmadik Birodalom innentől kezdve a területet germanizálni kívánta, azonban ennek a módszereit a háború alakulása többször is felülírta.

"Nem, nem, soha" - A csehszlovák emigráció tervei Csehszlovákia revíziójára

Az Edvard Beneš által vezetett londoni csehszlovák emigráció nem titkolt terve a müncheni döntés megsemmisítése volt a második világháború alatt. Ez Csehszlovákia revíziójával járt volna, amely államban az esetleges hibákat is ki akarták küszöbölni gazdasági, politikai és nemzetiségi téren, hogy 1938 ne ismétlődhessen meg. Beneš alapvető céljain nem volt hajlandó sokat változtatni, azonban az angolszász szövetségesek politikájához idomulva próbálta a módszereket igazítani, később pedig a szovjetekkel kötött egyezménnyel próbálta garantálni, hogy Csehszlovákia úgy születik majd újjá, ahogy ő azt kigondolta az emigrációban.

Győz az igazság? - A cseh ellenállók és Magyarország tervei a háború utáni korszakra vonatkozóan

A protektorátusi ellenállás polgári és kommunista szárnya is sokat szenvedett a német megszállás idején, így néha radikálisabb gondolatokat fogalmaztak meg a háború utáni időkre vonatkozóan, mint az emigránsok. Azzal, hogy kapcsolatban álltak a londoni avagy moszkvai központtal hosszabb távon mégis rosszul jártak, mivel a két "központ" távvezérléssel próbálta irányítani az otthoniakat, akik más elgondolásaik miatt nem kaptak nagy szerepet az újraalakuló államban.

Cseh-magyar két jó barát?

Az utolsó szakasz szó esik Magyarországtól, amelyet érzékenyen érintett Beneš terve, mivel így az első bécsi döntés vívmányai is semmisek lettek volna. Emiatt a magyar politikai vezetésnek szükséges volt ismerni a londoniak terveit, hogy védekezni lehessen ellenük - miközben Prágától azt kellett megtudni, hogy Szlovákia "önállósodásával" javulni fog-e a korábban rossz cseh-magyar viszony.

 

Ajánlott irodalom:

Brandes, Detlef: Die Tschechen unter deutschem Protektorat, 1. kötet: Besatzungspolitik, Kollaboration und Widerstand im Protektorat Böhmen und Mähren bis Heydrichs Tod (1939-1942). R. Oldenbourg Verlag, München, 1969

Brandes, Detlef: Die Tschechen unter deutschem Protektorat, 2. kötet: Besatzungspolitik, Kollaboration und Widerstand im Protektorat Böhmen und Mähren von Heydrichs Tod bis zum Prager Aufstand (1942-1945). R. Oldenbourg Verlag, München, 1975

Gulyás László: Edvard Beneš – Közép-Európa koncepciók és a valóság, Attraktor Kiadó, Máriabesnyő-Gödöllő, 2008

Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küződtéren, Osiris Kiadó, Budapest, 2003

Ormos Mária: Közép-Európa – Volt? Van? Lesz?: a fogalom változásai a 19-20. században. Napvilág Kiadó, Budapest, 2007

Plevza, Viliam: Napjaink történelme – Fejezetek a csehszlovákiai forradalmi mozgalom történetéből. Madách – Pravda – Kossuth Könyvkiadó, Pozsony – Budapest, 1976

Táborský, Edward: President Edvard Beneš: Between East and West 1938-1945. Stanford University Press, Stanford, 1981.

 

Facebook-esemény

süti beállítások módosítása