Sági Attila

 

sagi.jpg

2009-ben szerzetem diplomát az ELTE-BTK keleti nyelvek és kultúrák szakán japán szakirányon, majd 2011-ben a KRE-BTK japanológia mesterképzésén diplomáztam. 2011-től az ELTE-BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója vagyok. Fő kutatási területem: a japán nyelvtudomány (japán dialektológia, leíró nyelvtan, nyelvtörténet).

Jelenlegi kutatásomban a kanszai-nyelvjárások nyelvtani szerkezeteinek történeti változásait vizsgálom. A japán szakon az alapszakos képzésben japán leíró nyelvtant tanítok, valamint szakszövegolvasás órákat vezetek. 2010-től a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökségi tagja vagyok.

Szabadidőben szeretek főzni, borkóstolókon részt venni és kertészkedni. Az utóbbi években hobbiszinten családfakutatással is foglalkozom.

 

 

 

 

Sági Attila kurzusa a Pesti Bölcsész Akadémián:

 

"A nyolcmillió nyelvjárás hazája” - Japán a nyelvi változatosság tükrében

 

 

 

Egy japán mondás szerint Japán „a nyolcmillió kami hazája” (八百万の神, yaotoyorozu no kami). Ez a mondás azt jelenti, hogy kamiként azaz istenségként minden cselekedet és teremtmény tisztelhető, tehát a kamik száma gyakorlatilag végtelen. Ezt a gondolatmenetet segítségül véve kijelenthetjük, hogy Japánban a nyelvjárások száma is „végtelen”, ugyanis igen nagy különbségeket mutatnak a különböző térségeken beszélt dialektusok.

A kurzus célja bemutatni a japán nyelvjárások meglétét és alapvető tulajdonságait a XXI. századi Japánban. A japán történelem során többször volt arra példa, hogy különböző politikai eszközök segítségével is gátolták a nyelvjáráshasználatot a szigetországban. Ez néhány nyelvjárás kihalásához vezetett, de nem jelentette azt, hogy a nyelvjáráshasználat teljesen kihalt volna. Napjainkban már nem gátolják a nyelvjáráshasználatot, hanem éppen ellenkezőleg inkább védelmezni próbálják azt. A japánok ugyanis észrevették, hogy a nyelvjárások a japán kultúra szerves részét képezik, amelyben megmutatkoznak az ország különböző pontjain élő japánok kulturális tulajdonságai is.

Az előadások során a japán nyelv egy igen sajátos elemével, a nyelvjárásokkal fogunk foglalkozni, de az előadások megértése japán nyelvtudást nem igényel. A kurzuson ábrák, képek és hanganyagok segítségével is illusztrálni fogom a nyelvjárási eltéréseket.

 

A kurzus előadásainak témái:

 

I. 2014. április 23., szerda

A japán nyelv bemutatása, nyelvjárási különlegességei

 

II. 2014. április 30., szerda

A sztenderdizációs folyamat Japánban: sztenderd nyelv, köznyelv, nyelvjárás

 

III. 2014. május 7., szerda

A japán nyelvjárások és általános jellemzőik

 

IV. 2014. május 14., szerda

Lexikai eltérések a japán nyelvben a Japán Nyelvjárástérkép ábráin keresztül

 

 

süti beállítások módosítása